2015. július 22., szerda

2. évad 9. rész

-Én bemegyek!-jelentette ki Vadóc.
Újra megpróbálta, de visszaesett a földre.
Melankólia nagyon elszántnak tűnt, ő is megpróbálta, de ráadásul ő egy kőnek esett, és csúnyán beverte a fejét, még vérezett is.
Mirabella hátranézett, de nem látta a többieket. A bejárathoz sétált, hogy megnézze, hol vannak, de látta az eredménytelen bejutási próbálkozásokat, és úgy döntött, ha neki kell bemennie, akkor ő bent is marad, annak ellenére, hogy egy kicsit félt a szellemlényektől.
Azok körülvették és nagy vörös szemeikkel szemügyre vették, de amikor kicsit is megmozdult elillantak. A sarokban megpillantotta az alig élő sápadt Lizát.
Odament hozzá és felemelte lekókadó szemét, közben halkan hallotta anyja kiáltozását. Liza szemében fekete alakok mozogtak és mozgatta ajkát, de semmi, egy hang se hallatszott tőle.
  Végül kibökött egy mondatot: -Láttam Spart! -Egy halvány mosoly futott végig arcán majd újra lekókadt a feje és elsápadt. Aztán nem szólt többé…
Mirabella megnézte, még élt, de már alig. Nagy-nehezen felemelte Lizát, és a kijárat felé vette az irányt, de néhány lépés után úgy érezte, hogy sikítania kell. És így is tett, vagy 1 percen keresztül sikított, majd nagyjából fél perc után Liza végleg elaludt. "Tudtam, hogy ez lesz… miért hagytam, hogy idejöjjön? Bár én kérdeztem... És tudom, hogy ő is tudta... de minek jött ide meghalni...?
Melankólia a sikítás hallatán még vérző fejével is újra nekifutott, hogy bejusson a barlangba, de Vadóc megfogta a vállát: -Ne! Nem tudsz bejutni, akárhogy próbálkozol!
-Mirabella kemény csaj, tud vigyázni magára. -nyugtatta Lina.
-Tudom, nem is gondoltam, hogy baja lenne, de sikított... 
Mirabella letette Lizát egy kőre, és a feléjük közeledő szellemek felé fordult. 
-Pusztuljatok! -Ordítását egy egyszerű sikoltás követte, azt pedig a keze, amit a szellemek felé tartott, szeme szinte villámokat szórt. Azok hirtelen nagy sivítozás közepette láncokat kaptak majd szétszakadtak és eltűntek.
Mirabella megfogta Lizát és a kijárat felé indult, amit egy erős védőfal védett, és ahogy a többiek nem tudtak bejutni, ő sem tudott kijutni.
-Pusztulj faaal! -kiabálta úgy, mint az előbb, és erre a fal villámgyorsan szertefoszlott.
"Ez túl könnyű volt" gondolkozott Mirabella. Az akadály újra elborította a kijáratot, ezúttal fekete füst helyett rózsaszínes lilás valami takarta el a kijáratot. Mirabella nekifutott, de csak visszapattant róla. Újra szellemek kezdtek köré gyűlni. Ezek már erősebbek.
Kintről a többiek látták, hogy megváltozott a védőfal. Közben Jack csapata eltemette a halottat, és mivel semmit nem találtak, elindultak megkeresni a többieket.
 -Üsd csak a falat te lány! Minden egyes ütéstől egyre erősebb lesz a védőpajzs! -szólalt meg egy túlvilági szellemhang. Mirabella a hang irányába fordította a fejét, de alig látott valamit, mert valami sárgán izzó fénygömböt látott. Mintha a három érem utolsó sorozata lenne az aranygömb. A fény lankadt, és Mirabella látni kezdte a beszélőt. „Egy macska!” –gondolta.
-Hát te vagy az, akiért ide kellett jönnöm?! Ki vagy te?
A macska egyszerre nevetett, és morgott. Körülötte szellemek voltak, mintha azok is az ő irányítása alatt lennének.
-Ezt inkább én kérdezhetném tőled! Megzavartátok a kastély rendjét, ezért a védőszellemeim megölték azt a nőt. –szánakozva tekintett Lizára.
-Te átkozott!
-Tudta, hogy meg fog halni! Különben is, ki vagy te, hogy vagy képes átjönni az akadályomon, és a szellemeimet megölni?!
-Nem tudom, miért kellett idejönnöm, és még azt se, hogy ki vagy te, de ha már ennyire sajnálod a szellemeidet, akkor menj utánuk!
-Pusztuljatok szellemek! –kiabált Mirabella.
-Azt hiszed, hogy ha itt kiabálsz, mint valami fantasy filmben, akkor le tudsz győzni? –kacagott a macska. A szellemek ugyan végleg eltűntek, de ő nem, és a védőfal is maradt.
Kint Dodó csapata találkozott Lina csapatával, akik mind a földön ülve várták, hogy mikor jön ki Mirabella.
-találtatok valamit? –pattant fel a földről Lina.
-Nem, semmit. –válaszolt Mia.
-Mi történt Mel? –kérdezte Dodó.
-Mirabella a barlangban van, csakhogy mi nem tudunk bemenni, mert egy furcsa szél kilök minket, és a szél nekilökött egy kőnek. De jól vagyok.
-Mi lehet ez? –tanakodott Mia.
Dodó arcára aggodalom ült ki, sokkal jobban vágyott arra, hogy Mirabella az ölében legyen, mint bármikor.
Mirabella és a titokzatos macska verekedni kezdtek. Egyik sem mert a másik közelébe menni, így nem nagyon tudták egymást megsebezni sem. Mirabella folyton a barlang falaira ugrált, így a mancsa már teljesen kidörzsölődött, és vérezni kezdett. A két macska csak állt szemben egymással, végül a másik nekirontott Mirabellának, és a falhoz nyomta, de a fogai, és a karmai is életlenek voltak, így nem tudta Mirabellát bántani. 
-Ez nem a valóság! -kiáltotta el magát végül. 
-Mi? -kérdezett vissza a másik macska, aki engedett a szorításából.
-Ez nem a valóság! Tudod, mikor jöttem rá? Amikor... -Mirabella úgy érezte, sikítania kell. -Amikor... azok a... a szellemek megjelentek, és.... 
 -De igen, ez a valóság! Érzed, hogy sikítanod kell, arra nem jöttél még rá, hogy miért csinálod ezt? 
-Ez nem a valósáááá-sikította végül el magát Mirabella, és az aranyszínűen csillogó fénygömbre célzott mancsával. És igaza volt. A macska, a kijáratot elzáró fal, a szellemek, minden, csak egy illúzió volt, az is, amit a fény elpusztítása közben látott: A kastélynak egy eldugottabb része volt; egy kályha és egy ágy közelében heverő holttest. A macskáé. Vajon, Liza halála is csak egy illúzió?
Mirabella odarohant Lizához. Már nem él. Már a többieket sem akadályozta a fal, így ők is a barlangba mentek. Liza köré ültek, biztosra akartak menni, hogy nem csak kába-e, de végül rájöttek, hogy elment. Jenny elkezdett sírni, a többiek csak könnyeztek. Felemelték és eltemették. Negyedórán át ültek és nézték a sírt, nem tudták elhinni, hogy meghalt.
-Miért… miért jött ide, ha tudta, hogy meghal…?-Motyogta Mirabella.
-Hogy érted azt, hogy tudta? –Csodálkozott Vadóc.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése