2015. május 23., szombat

2. évad 8. rész

Leilát lefektették egy ágyba. Addig a többiek is pihentek, s késő délután újra elindultak a kastély felé. Az út ezúttal ismerős volt, gyorsabban odaértek.
-Liza, biztos, hogy be szeretnél jönni? –kérdezte Mirabella együtt érzően a kastély felé billentve fejét.
-Igen. –újra lehetett hallani valami olyasmit a hangjában, ami régi nagy magabiztosságára, és hatalmára utalt. A szeme is bátorságot, vakmerősséget, és dicsőséget sugallt.
Az épület úgy magasodott a viharban az ég felé, mint a sötétség ura. Tetején egy fekete és vörös, öreg zászlót lengetett a szél.
Néha mintha sötét alakok repültek volna el a középső tornya körül. Összesen 3 tornya volt, a középső mintha uralkodott volna az őt körülölelő, védelmező bástyákon.
A sötét alakok mintha néha egybeolvadtok volna és ilyenkor két vörös szempár is megcsillant rajta, orrlyukain füst örvénylett ki és néha kivillantotta véres fogsorát. Aztán szétvált újra és ilyenkor kissé gyámoltalannak tűnt. De mind a két formában mintha valami odaláncolta volna a legmagasabb toronyhoz. Mindenki meredten nézte a sötét alakokat.
Ahogy közeledtek az árnyak szörnyű hangokat kezdtek adni. Jack egy pillanatra hátranézett: ellenőrizte, hogy mindenki megvan-e.
Egy macska hiányzott a képből: az, aki csoki barna szőrével eddig leghátul baktatott: Leila eltűnt!
-Hol van Liza? -kérdezte Mia.                                                                                     
 -Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy ahhoz, hogy megtudjuk, be kell mennünk! -jelentette ki Mirabella.                                                                                       
-Menjünk! -helyeselt Lina.
Beléptek az öreg, gazokkal benőtt kapun.
Danny apja lábához simult, aki megfogta a mancsát, és megnyugtatóan kicsit megszorította.
-Azt hittem legalább valami nagyobb erőfeszítés kell, hogy bejussunk ide. -csodálkozott Jack
-Lehet, hogy bent vár az igazi harc...-mondta Lina.
-De mi fegyvertelenül vagyunk! -riadozott Jenny.                                                                                                               -Először csak jussunk be a házba. -javasolta Mia.                                                                                                                                                                                                                        -Váljunk ketté: Én, anya, Vadóc, Kíra, és Lina velem jönnek, a bal oldali bejárathoz, a többiek pedig a jobb oldalin. Keressük meg, hogy miért kellett idejönnöm. -mondta Mirabella.
Elindultak a két irányba. A bal oldali csapat élén Lina ment, a jobb oldalin pedig Dodó.
Lina óvatosan kinyitotta nyikorgó ajtót.
Csak egy öreg terem volt, amiben csak néhány egér rohant szét a fülsüketítő hangra. 
A falak porosak voltak, és koszosak, pont, mint az épület kívülről.                    
-Itt semmi sincs. -csodálkozott Mirabella. Mintha valami belülről irányította volna, egy szintén ósdi könyvespolc felé vette az irányt. Ujját végigvezette néhány könyvön, majd eltolta a polcot, és egy titkos szobát talált.
Óvatosan belépett. A mögötte ballagó Lina még be sem lépett a szobába, amikor Mirabella sikítását hallották... Ez egy földöntúli sikítás volt, hasonló, mint amit néhanapján Georgiában produkált. Mintha Melankóliának leesett volna a dolog. Mirabella egy hullát talált. Odarohant és meglátta a fej nélküli macskát egy alvadt vértócsában. Nem volt rajta harapásnyom, csak égési sebek, s látszott rajta, hogy nagy szenvedésben halt meg.
-El kéne őt temetnünk. -jelentette ki határozottan Mirabella.
A többiek kicsit furán néztek rá, de aztán elkezdtek készülődni a temetésre. A másik csapat is keresgélt, de semmi különöset nem találtak. Kira elment keresni egy ásót Vadóc és Lina felemelték a halottat, Mel és Mira pedig megfelelő helyet kerestek. Egy egyszerű fa alatt érezte Mirabella a megfelelő helyet a halott végső nyughelyére. Kíra egy idő után visszatért egy ásóval a kezében. A még most is zuhogó eső meglazította a talajt, és Vadóc könnyebben tudott ásni. A sír fölé még raktak néhány szál virágot, amit a környéken találtak, és egy nagyobb követ. Néhány percig csendesen álltak majd tovább folytatták a kutatást. Az eső zuhogott, mindenki szőre lucskossá vált. Sokáig járták az épületet, semmit sem találva, így kimentek a telekre. Újra hallatszott Mirabella földöntúli sikoltása. A lány egy fára mutatott, ahol semmi sem látszódott. Vadóc közelebb ment, hogy megnézze, mi lehet ott, és amit odaért, egy újabb ismeretlen halott esett lejjebb a fáról. Egy kötéllel volt felkötve. A ruhája és a szőre teljesen véres volt, a keze még meg is volt csonkítva, és fellógatták a fára. A titokzatos alakok a kastély középső tornya körül újra összeálltak, és bosszús pillantást vetettek vörös szemeikkel Mirabellára. Ekkor villámlott egyet.
-Huh már azt hittem Leila-sóhajtott megkönnyebbülten Lina.
-Hol lehet Liza? -Hangsúlyozta Vadóc a Liza nevet.                                                                        
Mirabellában újra megjelent egy furcsa érzés, amit nem tudott hová tenni, csak tette azt, amit a belső néma hang súg. Elindult megkerülni az épületet. A többiek is megtalálták a fellógatott halottat, és a frissen eltemetettet, így Jack és Dodó eltemette a másik mellé.
Mirabellát követték a vár mögé ahol valami sötét köddel körülvett barlangot találtak. Mirabella bement, szinte mintha várták volna olyan könnyedséggel tűnt el a ködben.

Lina és Vadóc követte volna, ha amint a közelébe mentek a barlangnak, az ki ne lökte volna őket. Mindketten a földön landoltak. Kíra is és Melankolia is megpróbált bemenni, de az a furcsa és erős szél őket is kirekesztette. Bent ijesztő szellemalakok keringtek a barlang falai között, némelyiknek vörösen izzó szempárja is volt.                                                                  

2 megjegyzés: