2015. április 6., hétfő

2. évad 6. rész

Reggel ezernyi vakító fénysugár hatolt be az ablakon reflektorfényt vetítve az alvókra. Néhányakat fel is ébresztett, hogy ideje szerepelni. Valóban itt volt az ideje a szereplésnek, mivel már tíz óra is elmúlt. Elsőként Vadóc tántorgott ki a konyhába, meginni egy csésze kávét.
-Na, végre valaki hajlandó volt felkelni! Két órája itt gubbasztok.
-Miért gubbasztasz itt Mirabella? Neked is nehéz éjszakád volt, aludhattál volna.
-Koránkelő típus vagyok. –ejtett meg egy halvány mosolyt a lány.
Vadóc leült Mirabella mellé, és szürcsölni kezdte az előbb kiöntött kávét.
-Nem kéne megmelegíteni?
-Mondom, hogy én zombi vagyok. –felállt, és benyomta a mikroba a csészét. Közben Kíra is megérkezett, és lehuppant Mirabellával szemben.
-Jól aludtál?
-Ahogy látom, legalább olyan jól, mint te, Vadóc.
-Hogy ti mennyire nem bírtok egy szarabb éjszakát. Georgia-ban heti rendszerességgel volt valami éjszakai gubanc.
-Még szerencse, hogy nem Georgiából jövök.
-Vadóc, drága, vedd már ki a kávédat a mikróból, mert felrobban! –Mondta egy sokat sejtető hang, valahonnan az egyik szoba mélyéből. Vadóc egyből a mikrohoz kapott, és majd’ kitépte az ajtaját. Ekkor lépett be az étkezőbe Lina.
-Úgy ismerem, mint a tenyeremet! –rosszallóan megcsóválta a fejét.
Lina kivett a hűtőből néhány ismeretlen eredetű konzervdobozt, és kiöntötte azokat egy edénybe, majd betette a kissé kávés mikrohullámú sütőbe. Kíra gyanakvóan nézett a barna masszára. Melankolia olyan ruganyosan ugrott be a helyiségbe, mintha valamikor atléta lett volna. Mosolyogva köszönt az asztalnál ülő zombiknak, és kérés nélkül elővett hat tányért, és letette az asztalra. Lina mindegyik tányérra pakolt a konzervdobozok tartalmából. Ezúttal Danny rontott be. Szeme csupán enyhe fáradtságot mutatott. Dodó közömbös arccal ült le az utolsó üres helyre, egykedvűen is ette a konzervet. Néhány perc múlva Leila, vagyis Liza lépett be a konyhába. Kissé megtorpant az ajtóban, amikor látta, hogy a hat személyes asztal tele van. Egy erős nő, akinek a szemük láttára ment tönkre az élete. Egy erős nő, akinek a nézése hatására mind a hatan felpattantak volna helyükről, hogy átadják nekik; párja halálával, ő is elveszett. A nézése mára már egy megszeppent kiskutyáéval azonos. Lina azonban épp ezért pattant fel a helyéről, Kírával együtt.
-Ülj csak le… én úgyis ki akartam menni a mosdóba. –Kíra hangja még így is félelmet mutatott, talán mert hallott régen Leiláról, vagy talán Linától tart, ki tudja, miért. Mindenesetre felállt, és elbaktatott a fürdőszobába. Ha még oda is ment volna…
Lina felkapta az asztalról Kíra maradékát, és olyan gyorsan szedett frisset, hogy mire Liza odaért, az étel is az asztalon volt. Hiába hiszi azt, hogy elvesztette a tekintélyét, mindenki ugyan úgy tiszteli őt, mint eddig, sőt, talán még jobban is. Úgy bámulnak rá, mintha egy bárónő ülne közöttük.
Kíra megint csak eltévesztette az utat. Merő véletlenségből ismét Lináék szobájába tévedt, és kinyitotta a kis díszládikát. Most viszont nem kivett belőle papírokat, hanem visszatette őket.
-Kíraa! –szólalt meg egy gúnyos hang. Kíra mintha csak egy szobor lenne, mely mindig is ott állt, kezével a ládán; úgy dermedt meg.
-Ki vagy te, és mit akarsz Spartacussal?
-Spartacus meghalt, nem?
-A kérdésemre válaszolj!
-Én semmit. De ha elfelejtetted volna, épp vadásznak rátok, akik még nem tudják, hogy Spartacus meghalt.
-Mit csinálsz ebben a szobában egyáltalán? És a ládában.
Az eddig megszeppent arcú fehér márványszobor életre kelt, levette mancsát a ládikáról, és nyugodt arccal válaszolt.
-Hiába mondanám neked, nem hinnéd el. Elkönyveltél engem rossznak, és innen akármit teszek, sem kerülök ki. Bármilyen hihetetlen, én is szerettem Spart. Igen, ismertem, nem csak Vadócot. Nem tudtam a haláláról, ezért most szeretnék valamit csinálni, az emlékére.
-És ahhoz kutatnod kell neked más ládájában?
-Vadóc mesélte, hogy itt vannak róla adatok, gondoltam csinálok egy dicsőségtáblát.
-Nem kell felkavarni a múltat. És ha még egyszer meglátom, hogy kutatsz, nem úszod meg ennyivel. A márványszobor bólintott.
Miután mindenki elkészülődött, elindultak megkeresni azt a kastélyt, melyről Mirabella álmodott. Először csak kóvályogtak a városban, volt, hogy egy utat már kétszer is bejártak, és kétszer is megnézhették az egyik butik kirakatában fénylő flitteres táskát, amin a nap fénye éppen úgy tört meg, hogy visszaverődött az utcán sétálókra, hogy őket is aranybarna körök teríthessék be. Végül Mirabella úgy döntött, elege van a csillogós táska nézegetéséből, és egy másik irányba fordult le. Körübelül negyedórányi séta után, újabb kis csillogó körök mutatták, hogy milyen közel járnak a célhoz, először bronzérmek csillogtak egy táskán. Most pedig ezüstérmek táncoltak egy kis patak halk, csörgedező zenéjére. Ezernyi kis halacskát villantott meg a nap sugara a vízben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése