2014. augusztus 16., szombat

1. rész

A végtelen útba

A macskafalka gyűlést tart. Mindenki izgatott.
-Macskák -kezdi beszédét Spartacus -veszély közeleg, kihívták a sintéreket az itt lakók, hogy elvigyenek minket mind a macska dutyiba! Ötleteket kérek az új lakhelyünknek!
-Afrika? Ott van a legtöbb rokonunk: Oroszlánok, leopárdok, gepárdok és szerválok -mondta Mia.
- nem, az nem lesz jó! Ott túl nagy a veszély! És túl meleg van! -folytatta Leila.
-Akkor Magyarország? -Az jó? - Mert ott már járt régebben apukám! -mondta Lina.
-Rendben, holnap reggel indulunk! Nincs vesztegetni való időnk! -adta ki a parancsot Spartacus. 
-Oké apa, de mivel megyünk? -Mármint úgy értem, hogy gyalog, vagy mi? -nevetett Lucy.
- Ismerek a közelbe egy vasútállomást! Mi lenne, ha vonattal mennénk? - mondta Vadóc.
- Rendben, jó ötlet! -Akkor, reggel hatkor a vasútállomáson!
A macskák felszálltak suttyomban a vonatra.
-Ó, de izgi! – Mondta Melankólia!
-De legyünk csöndben nem lepleződhetünk le!- suttogta Vadóc.
-Oké - mondta Melankólia egy kicsit halkabban.
-Nézzétek csak! Ott van, egy üres fülke menjünk be! -adta az ötletet Lina. 
-Oké! - Neked mindig jó ötleteid vannak csajszi! -vigyorgott Vadóc. Bementek a fülkébe.
-Jaj, nem férek el - duzzogott Melankólia
-Mi ez a bűz? -fintorgott Leila.
Az úton feltörtek valamiért Spartacus gyermekkori emlékei… Amikor kicsi volt, apja mindig harcolni tanította. Spartacus utálta, de nem bírt ellenállni apja kényszerítésének. Amikor nem csatában volt, akkor egy bárba járt. Sok lányt teherbe is ejtett… Egy nap, egy barna kartondobozt látott az ajtaja előtt nagy kék betűkkel volt ráírva a címzés: Spartacusnak! És egy kis cetli, melyen ez állt:  "Spartacus… Szóval ez a neved! Nyisd ki a dobozt! Nézd meg, mi van benne! Látod? Ez a te gyereked! Te ejtettél teherbe engem! A te felelősséged lesz-e gyerek, mivel mi nem tudjuk eltartani! Neked kell felnevelned!" A dobozra, és a cetlire sem volt ráírva semmi, hogy kitől van, így Spartacus sosem tudhatta meg, hogy ki az anya. 
-Spartacus?! Mi a baj? Egész úton egy szót sem szóltál! -Szólt aggódva Leila. 
- Semmi… csak… csak a régi emlékek… -válaszolt Spar. 
A többiek tudták, hogy ha Spartacusnak baja van, akkor jobb békén hagyni.
Melankolia még mindig ki volt borulva, mert Dodó a szerelme elhagyta.
-Jön valaki! - suttogta Vadóc a koromsötétben.  -sárgásbarnásan világító szemekkel.
-Az egyik utaskísérő - feltételezte Mia
-És ha megtalálnak minket? -idegeskedett Mia, ezzel felettébb idegesítve Spatacust.
-Nem fognak! -ordította a vezér! Egy pillanatra mindenki csöndbe maradt, végül Vadóc törte meg a csendet. 
-Hé szivi, odamehetek melléd? Itt félek! -Mondta a Spartacus mellett ülő Vadóc Linának.
-Hát persze, gyere édesem, majd én megvédelek Spartacus bácsitól édes kicsi gyermekem! – gúnyolódott Karolina, de Vadóc akkor is mellé ült.
A sok macska szeme világított, de az a vaksi nem vette észre őket. 
-Hol járhatunk?- kérdezősködött Mia.
-Azt hiszem… Nem tudom!- mondta Lina
-Linus, mi az, hogy nem tudod? - Csodálkozott Vadóc. - Most hagytuk el valószínűleg Németországot! - folytatta.
- Pedig már olyan sok ideje jövünk. -nyafogott Mia
Lucy egy csomag bőrén húzta végig a körmét, ami nagy hangot adott mivel feszes volt rajta a bőr.
- Lucy! Légy szíves édes kislányom legyél egy kicsit halkabb, mert ha elkapnak minket, akkor végleg befuccsolunk.
A vonat kicsi ablakain egyre sötétebb lett és a macskák lassan elaludtak.
Közeledtek Magyarország felé. Reggelre oda is értek. A macskák éles vonatfüttyre ébredtek. 
-Apa, elmegyek még gyorsan a WC-re, sietek, ígérem! -mondta Lucy. 
- Végállomás! -Végállomás! -leszállás! -ordította a Kalauz. 
Lucy még mindig nem ért vissza. A többiek utána mentek. Ahogy közeledtek felé, hallották Lucy, kiabálását. 
-Segítség, beszorultam! Segítsen… valaki…
-feszítsük ki az ajtót! -adta az ötletet Mia.
Spartacus egyből az ajtóhoz rohant. Gyere, Vadóc segíts, sietnünk kell! Ti menjetek, szálljatok le, mi majd megyünk - folytatta. 
-Nem hagyom itt Vadócot! -jelentette ki Karolina. 
-Én sem hagylak itt! - Szólt Leila Spartacusnak. 
-Hát, ha már ennyien maradunk, akkor én sem megyek el. -Mondta Mia. 
-Én is maradok! - mondta a Melankolia. 
-Ha már itt vagytok, akkor segítsetek az istenért! - Idegeskedett Spar'.
A sok macska nekifeszült az ajtónak, és hamar kifeszítették.
-Siessünk! Gyertek! Le kell szállnunk! -Mondta Melankólia. A banda az ajtóhoz rohant és leszálltak.
- Wow! De érdekes! -Csodálkozott Melankólia. 
- Na, Vadóckám, eszünk majd valami jó magyaros kaját? -Nevetett Lina, de látszott a szemén, hogy komolyan mondta. 
-Ki nem hagynám! - És folyni kellett a nyála!
-Na, itt aztán vannak jó búvóhelyek! - Mondta Mia!
-Mennyi kutya, szinte minden házból ugatnak, félelmetes!- mondta Lucy a hátán a szőrt borzolva.
-Egyet értek!- borzongott Mia.
-Most merre induljunk?-érdeklődött Lucy.
-Arra -mutatott az útra Spartacus.
-De arra forgalmas az út-aggodalmaskodott Mia.
-Ne nyafogj már Mia -ordította Leila.
-Tsssssss!
-Itt a sintér nyugi már! -suttogta Spar'.
-Szerintem induljunk, ha még ma oda akarunk érni. -javasolta Lina.
-De hova is?-kérdezte kuncogva Melankólia.
-Előre! -ordította Vadóc a vihogó lányokra.
-Induljunk az erdőbe! -mondta Spartacus végül. 
-De ott nagyon sok az állat, ami megtámadhat minket! -riadozott Malenkólia.
-De sok a búvóhely! -mérgelődött Spartacus. -és meg tudjuk magunkat védeni: fürgék vagyunk és ravaszak, és hegyes a karmunk!
-Tényleg, menjünk oda, én régen erdőben éltem, meg tudlak titeket menteni, ha baj van! -mondta Vadóc. Elindultak a nagy tölgyfák közé.
Ahogy mentek be az erdőbe egy szürke cica jött velük szembe
- Sziasztok! - mondta kedvesen az a szürke macska. 
- Ki vagy? - kérdezte Spartacus bátran.
 -Hát nem tudod, én vagyok Eduárd király?!
 A macskák összenéztek elkerekedett szemmel
-Te itt élsz az erdőben király létedre? -Csodálkozott Mia.
- Elnézést, de nem ismertük magát - mondák egyszerre a cicák.
-Kértek cukrot? - mondta erőltetett mosollyal.
 - Én igen! -felelt Melankólia és már el is vette. 
- Igen mert ki tagadott az apám.  - mondta szúrós szemmel aztán elhagyta őket.
A macskák tovább mentek.
Pár perc múlva Melankólia szédelgett utána pedig elájult. 
Kékes-zöldes füst vette körül őket, majd mindenki elájult. Amikor felkeltek észrevették, hogy Leila hiányzik.
- Hol van Leila? - sipákolt Mia.
-tényleg hol van Leila - tudatlankodott Lina.
-hahó, Leila, Leila - üvöltött Melankólia
-Biztos ez az Eduárd gyerek csinált valamit, majd valahogy kinyomozzuk - mondta Vadóc
A macskák dülöngélve mászkáltak nyomokat keresve.
-Itt van egy macskanyom! -örvendezett Lina.
-Akkor kövessük! -mondta Spartacus és az összes macska futott a nyomsorozat után. Fél óra kutakodás után észrevettek egy macska alakot a sok fa között.
-Óvatosan menjünk oda lehet, hogy van még olyan füstje! -suttogott Vadóc.
Amikor csak néhány lépésnyire voltak a macska alaktól csak akkor vették észre, hogy ez egy csapdába esett vadmacska, aki kétségbe esetten próbált kiszabadulni.
A lába elég csúnyán roncsolódott a csapda miatt.
Végül elfáradt és lefeküdt, majd csak lihegett a földön.
-Segíthetnénk rajta! -mondta Lucy sajnálkozva.
-De, hogy?-értetlenkedett Lina.
A macska annyira fáradt volt, hogy észre se vette a körülötte mesterkedő többi macskát. 
-Kell egy bot, hogy szétfeszítsük!- mondta Lina.
-Itt van! -mondta Mia.
A macskák nagy nehezen, de szétfeszítették a csapdát, és nézték a még mindig a földön fekvő macskát. Az csak lihegett, alig volt magánál.
-Most mit csináljunk vele? -kérdezte Lina.
-Nem hagyhatjuk itt! -jelentette ki Spar.
-De… -kezdte el Lucy
-Itt sem maradhatunk… veszélyes! -fejezte be Mia.
-Akkor hozzuk magunkkal! -hangosan gondolkodott Melankólia
-Komolyan?!- ordított rá Vadóc
-Ilyen marhaságot! -vágta rá Lucy
-Most még nem bírjuk magunkkal hozni… majd ha felépül -fejezte be a vitát Vadóc
-Szerintem maradjunk vele, még felépül -ötletelt Lina.
-Majd ha gond lesz, elmegyünk -támogatta Mia.
-Ha pedig felépül, továbbindulunk. -Lina is beszállt.
-Jó ötlet -mondta Lucy.
-Így nem tudunk jó csapat lenni, ha mindig valaki beleköt a másikba… több vitát nem akarok hallani
-jelentette ki -meglepően halkan- Spar.

*Eközben*
Leila egy koszos, poros pincében ébredt, egy székhez kötözve. Amikor magához tért egyből felismerte elrablóját… 
-Eduárd?! -kiáltotta dühösen, de meglepetten a lány. -Miért tetted? -folytatta.
-Hogy miért?! Te még meg mered kérdezni ezek után?! -ordította dühösen a király.
-Az már ezer éve volt… -mondta unottan Leila. 
-Hazudsz! Hazugság minden… hogy az idő begyógyítja a sebeket… Te rib@nc elhagytál engem… egy senkiért… folyt le egy könnycsepp az arcán, de a szomorúságot nem mutatta.

-Eduárd! Lépj már túl rajta! A mi szerelmünk már rég halott volt. -mondta nemtörődöm hangnemben. Eduárd király ekkor levágott neki egy pofont.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése